A rákterápiás Simonton csoportban a pszichológusunk, A. sokszor előveszi az átkeretezés módszerét, ami röviden összefoglalva azt jelenti, hogy a szemüvegünket lecserélve megpróbáljuk meglátni a rosszban a pozitív dolgokat. Ez egyébként az élet minden területén hasznos, de valljuk be, kevés rosszabbat tudok elképzelni, mint amikor az ember egy súlyos betegségben szenved, még ha én momentán nem is szenvedek a szó szoros értelmében. 

Szóval a fenti módszert alkalmazva (és görbe tükröt magam elé tartva), íme a listám arról, mi a jó a rákban női szemmel:

1. Viszlát gyantázás! Talán nem mindenki tudja, de nem csak a hajunk hullik ki a kemótól, hanem minden szőr. Igen, odalent is. Viszont elég rohadék módon a lábamon még tartja magát. Hogy sorstártsamat, E.-t idézzem, leborotváljuk és a fejünkre ragasztjuk. 

2. Viszlát menstruáció! Gondolkodtam, hogy a jó kalapba soroljam-e, mert alapvetően természetesség párti vagyok, a menstruációmat sosem szükséges rosszként éltem meg. Mindig próbáltam a női test csodájaként tekinteni rá és tisztelni. De azért valljuk be, nem hiányzik olyan nagyon. Ha minden igaz jódarabig búcsút mondhatok neki, a kemó után hormonkezelés vár rám 5 évig, helló menopauza. Van esély rá, hogy már vissza sem tér.

3. Viszlát halogatás! Az olyan kezdetű mondatok, hogy "Majd egyszer..." eltűntek a retorikámból. Nem majd egyszer, hanem kurvára záros határidőn belül. Ez főleg a kisfiamnak beígért programokra igaz, a hétvégén is kihúztunk egy újabb pontot a kis hűtőre ragasztott listánkból.

4. Helló türelem! A kisgyerekes anyák fő ismérve, hogy kellő rendszerességgel idegesek. Ki jobban, ki kevésbé, valaki ügyesen kezeli, valaki kevésbé  (khm...), vannak, akik bevallják és olyanok is, akik nem, de MINDENKI besárkányosodik néhanapján. Olyanról is hallottam, aki zsinórban több napon keresztül is sárkány üzemmódban működött. Még kiabált is. Ennek, ha nem is vége, de gyakran észreveszem, hogy egyszerűen nem veszem fel a hisztiket, lepereg rólam és nyugodtan le tudom szerelni a kis méregzsákokat. Kivéve a kemó előtti hetet, fogalmam sincs miért vagyok akkor frusztrált, szerintem kemó PMS-em van. 

5. Több én-idő. Rájöttem, hogy nem mehet így tovább, nem sorolhatom magam a legutolsó helyre. A kutya is előbb kap reggelit. Az immunrendszer akkor tud optimálisan működni, ha lelkileg is jól vagy, ez pedig akkor igaz, ha nem vagy kifacsart rongy. Hát én az vagyok. Kialvatlan, fáradt, mindent félbehagyó anya vagyok, aki nyitott ajtónál pisil és a heti egy futást és jógát nem tudja beszuszakolni a hetébe. Pedig, ahogy a bátyám szokta nem kevés iróniával mondani: De hát te csak otthon vagy! Szóval a saját asztalomra csapok, senki nem várja tőlem, hogy feláldozzam magam az anyaság szent oltárán, ez a saját hülyeségem. 

6. Új séró. Világ életemben göndör volt a hajam, így, ne röhögj ki, tök nagy élmény a félrefésült fél frufru és a csillogó, selymes, lágyan omló haj. Még ha mű is. Az igazi hajból készült paróka ára bőven 150 ezer fölött van, azt elég gyorsan elengedtem. Egyébiránt ritkán hordom, a turbánok, sapik kényelmesebb viselet.

7. Belső bölcsesség. Azért belső, mert nincsenek szavaim, amivel ezt megoszthatnám másokkal, és én is csak pillanatokra élem meg a megvilágosodást. De vannak ezek a hirtelen bevillanások, mint ma a vonaton hazafelé, mikor kinéztem az ablakon, és a felhőket bámulva hirtelen belémhasított önnön halandóságom, porszemnyi méretem és jelentőségem ebben a hatalmas világmindenségben. Már-már komikusnak tűnik ezekben a másodpercekben saját életem feletti aggodalmam. Aztán ahogy jön, el is megy az érzés, hiszen a gyerekeim világának akkor is a középpontja és sarokköve vagyok.

És minden erőmmel azon vagyok, hogy még elegendő ideig az is maradjak. Felnevelem őket. Így írom, ahogy a csoportban tanították, jelen időben, tagadástól mentesen.