Idén leszek 40. Egy bő hónap múlva. Kislányom születése óta, tehát 8 hónapja érzem azt a nyugodt "révbe értem" életérzést. Na, ne gondoljon senki nagy dolgokra, de van egy kedves, meleg otthonunk, kettőpluszhárom szép és egészséges gyerekünk, a szüleim nemrég ideköltöztek pár házzal arrébb (papucsban messze vagyunk azért), így a gyerekekkel is sokkal könnyebb nekem, és megnyugtató a tudat, hogy idősebb korukra közel leszek hozzájuk. Egy olyan munkakörből jöttem GYES-re, amit életemben először szívesen csinálok. Eljárok futni a kutyával, itt lakunk az erdő közepén, van egy tök jó kis társaság a faluban, viszonylagos anyagi biztonságban vagyunk a saját ingatlanunkban. Közbeszúrnám, hogy ez egyrészt köszönhető némi kezdeti szülői segítségadásnak és saját igényeink alacsony szinten tartásának. 

Elégedett vagyok az életemmel és ez szerintem nagy dolog. Természetesen messze nem tökéletes, van egy-két mumusom nekem is, de rendben vagyunk. Mindennek a tetejébe még ráadásul megtaláltam idén végre az álom frizurámat, a göndör hajammal ez mindig kihívás volt. 

Na és itt jött be a rák a képbe. 

Hát nem ironikus? Az egész kurvajó frizurám megy a levesbe. 

Mit számít már, hogy a jó gének és a rendszeres mozgás miatt két gyerek után is jól érzem magam a bőrömben? Hogy alig ráncosodok így 40 felé? Hogy nem őszülök, így még hajat sem kell festenem? Hogy csodaszép a cserépkályhánk? 

Van az a mondás, hogy a fél karját odaadná. Szó szerint érzem ezt. Az ördöggel is cimborálnék cserébe, ha írásba adná, hogy látom felnőni a gyerekeimet. Semmi mástól nem szorul össze a torkom, csak ettől az egy gondolattól: a lányomnak emléke se lenne rólam, a fiamnak talán halvány. 

Azt mondják, egy rák diagnózis után már semmi sem lesz ugyanolyan. Minden vágyam, hogy ezt a csatát megnyerjem, és utána már semmi se legyen ugyanolyan. Én az életben nem szorongok többé, hogy elég jó vagyok-e a különböző szerepeimben és hogy ki mit gondol rólam. Hogy leszek-e szép még valaha, vagy hogy milyen a tempóm 15 kilométeren. Ha meggyógyulok, kitárom a szárnyaim és puhán siklani fogok életem lágy szellőjén. De az is lehet, hogy ezt már most elkezdem. A vállaimat kihúzva tartom mostantól és a folyton megfeszült hasizmaimat ellazítom. 

Kipöccintem a legyet a chardonnay-ból.