Nincs nagy kedvem írni. Valahogy nem akarok a rákkal foglalkozni. Kikapcsoltam a facebookon a mellrákos csopit, nem keresgélek a neten, elég volt. Nem a betegségre akarok koncentrálni, hanem a gyógyulásra.

Megvolt egyébként az első randi a Kék Golyóban, vizsgálatok még aznap. Vér, vizelet, mellkas röntgen, hasi ultrahang. A vérképem jó, bármit is jelentsen ez, nem kezdtem utánanézni a netet bújva, leletet feltöltve. A májamon latnak "valamit", ami valószínűleg ciszta, de inkább csinálnak jövő héten MR-t. A tüdőmön picike foltok, ami pedig valószínűleg az alig egy hete kifeküdt covid maradványa, de azért csinálnak ma egy CT-t. Tehát keresik, van-e esetleg áttét, a vérképem alapján egyébként nem valószínű. Valószínű. Olyan sokszor hallom.

Tegnap voltam először pszichológusnál, hétfőn csatlakozom majd egy online Simonton-csoporthoz, rákosok, túlélők, hozzátartozók. Annával nagyon jót beszélgettünk, felszabadító volt végre ríni egy jót. Ha valaki szkeptikus az ügyben, tényleg rohadt sokat segít a probléma kimondása, én sem igen hittem benne eddig, pedig anyum rengetegszer mondta. A gond persze nem szűnik meg, de feketéből szürkébe vált. És ez nagy dolog.

Ugyanezen a napon estére faluban elő baráti házaspárhoz voltunk hivatalosak, gyerekekkel mentünk. Az ott töltött két óra is kisimított, Zs. is ráktúlélő, nekem borzasztó sokat számít most a sikersztrorik végighallgatása. A gyerekek is imádtak ott lenni, felhőtlen két óra volt.

Jövő kedden lesz az első találkám az onkológus főorvossal, vele már a pontos menetrendet beszéljük meg, tehát, hogy mikor kezdünk a kemóval. 9-12 alkalom lesz, Márta nővér szerint nem lesz sétagalopp, de január-februárra túl leszünk az egészen műtétestül.

Úgy döntöttem, még előtte levágom a hajam rövidre, azt érzem, hogy a félhosszú hajam kihullása csomókban megviselne. Elébe megyek inkább. 

Hát így. Várom, hogy kitörjön végre a vihar és végre mosson el minden nem idevalót belőlem.