Haladunk, mondhatnám. Megvan a mell biopszia leletem is, nyilván rák, hiszen a nyirokcsomók is azok, így nem lepődtem meg, a sokkon már két hete túlvagyok. Mivel a két terhességemet leszámítva sosem kellett az egészségügy vendégszeretetét élveznem, így nincs tapasztalatom, hogy mennek a dolgok, van, ami meglepett. És gondolom, még lesz is ilyen.

Kezdjük azzal, hogy az EESZT-n hiába állítottam be az értesítés küldését az email címemre, nem küldött. Illetve küldött, egy hétre rá. Mindegy, mert így is naponta többször frissítgettem, így időben láttam. Aztán: két héttel a biopszia után már elég türelmetlen voltam a hiányzó lelet miatt, így hivogattam a mammográfiát, ahogy egyébként ezt kérték. Egy pénteki napon végre azt mondták, látják, hogy megvan a lelet, de azt majd a doktornő nézheti csak meg, nem tudják nekem megmondani, mi az eredmény. Mondtam a hölgynek, hogy én tisztában vagyok vele egy hete, hogy rákos vagyok, hiszen a nyirokcsomókból vett minta kimutatta, így (hacsak nem nyirokrákom van), akkor a mellemben is az van. Akkor is, majd a doktornőhöz kell befáradni személyesen, de ő csak egy hét múlva lesz pénteken. Kis megyei kórházról lévén szó, nyeltem egy nagyot, és felkészültem az újabb egy hetes várakozásra. Gondoltam, ha végre személyesen bemegyek, a dokinő majd mindent elmond, hogyan tovább. Nagyobbat nem is tévedhettem. Egy hetet csak arra vártam, hogy péntek reggel bemehessek, leültessenek egy székre, és mélyen a szemembe nézve közöljék, hogy rákos vagyok. És hogy a fiatal korom miatt (sic!), itt nem kezelnek, az OOI-ba, közismertebb nevén a Kék Golyóba kell mennem Pestre. Akiket leszek szíves felhívni, telefonszám a neten, és ha esetleg a magas betegszám miatt húzódoznak, akkor, de csak akkor jöjjek ide vissza. 

Félreértés ne essék, nem gondoltam, hogy az amúgy is túlterhelt egészségügyi dolgozók feladata lenne az utamat egyengetni, de azért fura azt hallani, hogy ők továbbküldenek egy intézménybe, ahol esetleg nem fogadnak. És hogy rám hárul saját magam határozott menedzselése egy olyan területen, ahol totál újonc vagyok. Aggódnom azonban nem sokáig kellett, koradélután már el is értem az Onkológiai Intézetet, roppant készségesek voltak, a telefonbeszélgetés közben ránéztek a leletekre és hétfőre már adtak is időpontot. Leleteket papír alapon leszek szíves vinni, mert az EESZT néha huncutkodik, ne azzal menjen a drága idő. A lelet alapján már azt is elmondták, hogy biztosan kemóval kezdünk. Neoadjuváns kezelésnek hívják, mint megtudtam, ha jól értem, a nagyobb daganatoknál ez a protokoll, így a műtétre egy lekicsinyített, sőt akár teljesen felszívódott (regresszív, jönnek itten a latin szavak dögivel) daganatot (esetemben daganatokat) kell kiműteni.

A megkapott leletemet még délután megosztottam a zárt mellrákos facebook csoportban, ahol a régi motorosok elmondták, mi mit jelent, mire lehet számítani.

A dagim tehát ösztrogén hormon érzékeny így 5 évig hormonkezelést is kapok majd, helló menopauza 40 évesen! Az osztódási mutatója, a Ki67 értéke magas, tehát agresszív, gyorsan terjedő rákom van. Öröm az ürömben, hogy a kemóra viszont remekül reagál ez a fajta. Grade II, azaz 2.stádium, sebaj, innen szép nyerni. Lehetne IV.stádium, na az baj lenne.

Ami még az egészben pici töketlenkedésnek tűnik, hogy ebben az utolsó egy hetes várakozásban pl. mondhatták volna, hogy menjek el vérvételre addig is, akkor már azt is láthatnák a dokik hétfőn. Ugye a ráknál az idő tényező a legfontosabb, kicsit úgy éreztem, hogy könnyű más drága idejével nagyvonalú lenni. 

Hát így állunk, hétfőn irány Budapest, kedves szülővárosom, ahonnan már több, mint 10 éve elköltöztem, és ahol az év hátralevő részében gyakori vendég leszek. Bár minden hibája ellenére szeretem, azért most nem őszinte a mosolyom.