Az előző bejegyzésben leírtam, hogy a klasszikus, nyugati orvoslásban bevett rákterápiás módszerek mellett hogyan képzelem el a gyógyulásom elősegítését az alternatív módszerekkel.

Ahogy azt leírtam, a hagyományos terápiát, úgymint kemoterápia, műtét, sugárkezelés (ha minden igaz, ebben a sorrendben) hatékonyságát a biztos gyógyulásomba vetett hit kell, hogy megalapozza. Mindemelett az étkezésemmel és életvitelemmel is szeretném elősegíteni a gyógyulásomat, bár talán ez az a terület, amin a legkevesebb tennivalóm van. Annál több feladatom lesz lelki síkon.

Az egészséges étkezés és rendszeres sportolás eddig is fontos volt, ahogy a dohányzás és alkoholfogyasztás kerülése is. Ha ittam is, főleg 1-2 dl vörösbort, nyaranta 1-1 sört nagyritkán, de inkább laza fröccsöt. A huszas éveimben hébe-hóba el-elszívtam egy-két szál cigarettát a bulik hevében, ez igaz, de dohányosnak sose mondhattam magam. A futás és a jóga még a terhességeimet is végigkísérte. Az étkezésem kiegyensúlyozottnak mondható, a testsúlyom világ életemben inkább alacsony volt. Ezt tehát tartom, egy dietetikust azonban tervezek felkeresni, aki kifejezetten a rákbetegek táplálkozását igyekszik támogatni. Annyit már a netről is összeszedtem, hogy nem most van itt az ideje az emelt dózisú vitaminoknak és antioxidánsoknak, hiszen azok csökkentik a kemoterápia hatékonyságát. Az alacsony testsúlyom miatt valószínűleg tápszeres kiegészítésre lesz szükségem, hogy 10%-nál ne fogyjak többet. Sok zöldség, gyümölcs, könnyű ételek, mondjuk ez eddig is így volt. Ennyit a táplálkozásról.

A szorongó, mindenen problémázó, mindent szétanalizáló, racionális énemmel viszont kezdenem kell valamit. Pszichológushoz szeretnék járni, sikerült találnom valakit, aki -minő véletlen- szintén ráktúlélő. Kíváncsian várom a beszélgetéseket, lesz munka bőven. Lassan körvonalazódik az is, mely területekhez köthetőek az elakadásaim, remélem minél gyorsabban oldom fel őket.

A Simonton-terápiáról pár évvel ezelőtt olvastam, és most, hogy én is a rákosok táborát erősítem, meg is kerestem, van-e a lakhelyemhez közel ilyen csoport. Legnagyobb szerencsémre van, és az, aki Budapesten rákos, nem is tudja, mekkora előny ilyen élethelyzetben a fővárosban működő számtalan lehetőség közelében betegnek lenni.

A Simonton-terápia nem mai csirke, a 70-es években dolgozta ki egy amerikai házaspár, egyikük pszichológus, másikuk onkológus volt. Végstádiumú rákbetegeket kezdtek holisztikus pszichoterápiás módszerekkel kezelni, a legismertebb összetevője talán a gyógyító képek vetítése. Ez picit talán meredeknek tűnhet, pedig annyiról van szó, hogy a szervezet öngyógyító mechanizmusait stimuláló képekkel, hangokkal támogatják, pozitív üzenetekkel gyógyítják a betegek depresszióját. Legnagyobb megdöbbenésükre a komplex terápiák hatására a gyógyíthatatlannak hitt betegek negyede meggyógyult és másik 25%-uknak jósolt élethossz megduplázódott, ráadásul a minősége is javult. Szóval olyan szerencsés vagyok, hogy online, csoportos formában lesz lehetőségem egy önsegítő körhöz csatlakozni, az ezt vezető hölgy pedig egyéni terápiákat is tart. Még egyszer leírom, piszok szerencsém van ezzel, vidéken rákosnak lenni, nem fenékig tejfel.

Végül, leírni is alig merem, mert még magam előtt is picit pironkodok, bejelentkeztem egy asztrológus-pszichológushoz is, ne röhögj, tényleg! Mindigis volt bennem valami megmagyarázhatatlan vonzódás a téma iránt, talán a javasasszony dédnagymamámtól örököltem, aki cigány kártyából jósolt. Úgy gondoltam, egyszer élünk, ne haljak már meg anélkül, hogy ilyenen is részt veszek. 

Mindezek mellett lassan kezdek megbarátkozni a rákommal, esténként már néha a tenyereimet odahelyezem és próbálok beszélni vele, hogy miután megtanít nekem valamit, akár el is mehet. Végleg. De magával nem vihet, nekem itt még dolgom van.