Az Országos Onkológiai Intézet, az OOI vagy csak simán Kék Golyó egy hatalmas területen fekvő intézet rengeteg épülettel, zegzugos belső úthálózattal, saját kápolnával. A kettes metró végállomásától, a Déli pályaudvartól pár perc séta csak. Ülök a metrón, reggel általában tömeg van már az Örsön, kevés az ülőhely. Az emberek fel-és le szállnak, a Battyány téren, de legkésőbb a Moszkván (excusez-moi, a Széll Kálmám téren...) szinte mindenki eltűnik, kevesen lézengünk az utolsó megállónál. Van, hogy már a metrón kiszúrok valakit fejkendőben. Vagy parókában. Aztán mozgólépcső, aluljárók, fel a lépcsőn, el két fodrászüzlet, egy patika, egy kozmetika és egy kínai mellett, a sarkon befordulok balra, és az utca végén, szemben már vár is a főbejárat.

Itt az utcákban vagy helyi lakos vagy taxis vagy rákos vagy. Esetleg hozzátartozó. A hajad hosszából lehet tudni, hol tartasz. Hosszú, egészséges haj: friss diagnózis. Kopasz fej, kendő, turbán, paróka: kemó. Rövid csutak: kemón túl, épp sugár talán. Rövid, rendezett frizura: túlélő kontrollon. Esetleg kiújulás. 

Van egy kávézó a főbejárattal szemben: a Mázli. Az Onkológiai Intézettel szemben. Egyszer megkérdeztem, miért ez a neve. Azt mondta a tulaj, mert lottózó is működik a kávézó csücskében. Amúgy a kávé finom és még az ára sem vészes.

A főépületben van vérvétel, ultrahang, röntgen. Egy messzebbi épületbe kell menni CT-re, MR-re. És a kemó tömb, persze. Én eddig itt tartok, a sebészet, műtők világa egyelőre nem érint, remélem egyszer eljutok oda én is. 

Szóval a kemoterápia eddig a legvidámabb barakk. Ide rendszeres időközönként járunk, sokan ugyanazokon a napokon, ismerős arcok, és a kemós nővér mindig ugyanaz, nekem Zsuzsinővér. Istenien szúr vénát, mindig vicces, mindig jókedvű, vagány, határtalan derűvel és magabiztossággal teszi a dolgát. Megnyugtat a jelenléte. Két, egymásba nyíló szoba is tartozik hozzá, kétszer 5-8 beteg. Van vagy 10 ilyen kezelő. Szépen ülünk félkörívben a falak mellett, kényelmes dönthető székekben. Csacsogunk. Főleg a rákról. Ki hol tart, kinek mi van. 

A kemó adagom kb. 3 óra alatt csorog le, ez több tasaknyi koktél, 3 különböző szer plusz sóoldat. A kemó előtti napokon, aznap és utána sok folyadékot kell fogyasztani, ez csökkenti a mellékhatásokat. A kemó maga még rengeteg folyadék, állandóan pisilni kell. Előtte persze elmegy az ember, de közben fixen egy vagy két pisiszünet kell még. Zsuzsinővér mosolyogva lecsatlakoztat az infúziós állványról, branül úgyis be van kötve. A gatyaletolásnál vigyázni kell, a vénák pattra vannak járatva, nem szabad behajlítani a könyököd. Felhúzásnál sem. 

Az első adag a bódító cucc a hányinger ellen. Ez a legkirályabb része az egész kemónak, szinte repülsz. Én már nyakpárnával, zenével készülök, ha már trip, adjuk meg a módját. Aztán jönnek a gyógyszerek. E. mesélte, hogy neki egyszer elejtettek par adag tasakot, szétfröccsent a cucc, volt nagy rohangálás, közömbösítő folyadék, felmosás, szellőztetés. És ezt kapjuk intravénásan. 

Nekem eddig rosszullét nem volt a kemó alatt és másnál sem láttam. Egyszer volt nehézlégzés, bőrpír, szédülés, ijesztő volt, gyorsan leállították, majd kisebb cseppszámmal újraindították. Ezt leszámítva tiszta énidő. Zene, könyv, telefon nyomkodás, befelé figyelés. Én a Simonton terápia részeként közben el szoktam képzelni, hogy csóri rákos sejtek épp lekaszabolódnak egy erős, rendezett, hatékony hadsereg által, akik végigmasíroznak minden sejtemen és némi járulékos veszteség mellett kipuceválnak minden oda nem illőt. 

A folyosón pedig ott van maga a remény: a harang. Pár éve egy sorstársunk helyezte ki egy gravírozott táblával együtt, melyen ez áll:

Ezt a harangot azért hagyom itt, hogy mikor kijössz az utolsó kezelésről, megkongasd és így tudasd az először érkezőkkel, hogy van remény, a kezeléseket ki lehet bírni. A mai napon én voltam az első, aki megkongatta a harangot. Budapest, 2019. 08. 02. Timándi Gergely (Timo)

Bánattal vagy örömmel, de én harcolok foggal-körömmel, az Élettel, a Halállal, hogy a jóból egy jó nagy kanállal adjon az Ég. (Tankcsapda: Adjon az ég)

Egyelőre fogalmam sincs, én mikor kongathatom majd meg ezt a harangot, de nem telik el úgy nap, hogy ne képzelném el. Állok majd, kezembe temetett arccal, elkenődött sminkkel, megfogom a bőr bevonatú kötelet és szól majd a harangszó. Értem. Mindenkiért.